Ez a kérdés sokaknál örök dilemma. Elkezdenek nyelvet tanulni, majd abbahagyják. Aztán újrakezdik, megint abbahagyják, és ez történik újra és újra és nem csoda, ha egy idő után a frusztráció lép előtérbe, megbénítva az illetőt. Aztán jön az, hogy elhiteti magával, hogy neki ez nem megy, nem is ment soha, ezért meg azért. A fejébe vesz valami sztereotípiát, valami indokot, amitől nagyon nehéz eltántorítani, de ami viszont arra tökéletes, hogy útját állja a tényleges fejlődésének. És lám végül igaza is lesz, tényleg nem megy neki ez az egész, csak épp azt nem veszi észre, hogy a saját negatív hozzáállása, passzivitása áll a saját fejlődése útjában.

A leggyakrabban előforduló önhátráltató mondatok, amivel számtalanszor találkoztam már:

• Tanultam 5 évet általánosban és mégse tudok semmit.
• Már két éve tanulom az angolt, de még mindig nem merek megszólalni.
• Az elég, ha heti egyszer előveszem a könyvet? Így fel tudok készülni a nyelvvizsgára, ugye?
• Beiratkoztam egy csoportos tanfolyamra, de sokat hiányzom, mert van egy csomó más dolgom is, meg különben is olyan sokan vagyunk az órán, úgysem jutna rám elég idő.
• Tanulnom kéne valamilyen nyelvet, csak még nem döntöttem el, hogy melyik legyen. Melyiket a lehet a leggyorsabban megtanulni???
• Pontosan hány szót kell tudnom, hogy tudjak folyékonyan beszélni? (személyes kedvencem) (5893-at pontosan, eggyel sem kevesebbet, 5892-vel még csak hebegni-habogni fogsz)
• ÁÁhhh én béna vagyok angolból. Senkinek nem sikerült még megtanítania.
• Most már megy szerinted? (5 óra után)
• Mikor fogok már tökéletesen beszélni?
• Mindig is reálos voltam.
• Rossz a kiejtésem, így inkább meg se kéne szólalnom. (mintha a kiejtés valami veleszületett képesség lenne, amit képtelenség fejleszteni)
• Nekem nem kell a nyelvtan, csak beszélni szeretnék. (Rendben, próbáljunk összehozni néhány mondatot úgy, hogy figyelmen kívül hagyjuk a legfőbb nyelvtani szabályokat… lehet, hogy mégsem árt tudni pl. a helyes szórendet)
• Nekem csak a papír kell. Tudsz esetleg szerezni nekem vagy tudsz olyan helyet, ahol adnak… Érted, mármint pénzért… (- Dehogy tudok, OMG, hogy lehet ilyet kérdezni egy tanártól??? De miért is jutott ez eszedbe, tök jól megy az angol. – Hát csak mert szeretem én az angolt, de úgy egyszerűbb lenne… Gondoltam, te hátha tudsz valakit…. - Nem, nem tudok, én angolt tanítok, nem kereskedek, közvetítek… )

Aztán egy gyors szintfelmérő után kiderül, hogy ez is megy, meg az is, nyilván sokat felejtett, de bizonyára fel lehet eleveníteni a nem használt ismereteket. Hogy a türelmetlenség mögött ott van a tudás, csak valami miatt az ember mindent azonnal akar, rögtön olyan szintű nyelvtudást, hogy gond nélkül elcsevegjen Katalin hercegnővel a szülései körülményeiről, ha véletlenül egymásba botlanának egy kávézóban. Hogy igazából nincs is semmi baja a nyelvtannal, ha játékosan, beszélve tanuljuk, csak egyszer valamelyik tanára 50 oldal nyelvtani gyakorlatot zúdított rá, és úgy gondolta ezt akkor csak így lehet megtanulni. Vagy meglepődik, ha azt mondom, hogy valószínűleg még 10 év múlva sem fog tökéletesen tudni mindent, de ez talán nem is baj, mert nem a tökéletesség a cél. És ha megkérdezem, miért gond az, hogy esetleg heti többször is időt szakítson a tanulásra, elgondolkodik és azt mondja, végül is belefér, ha erre van szükség.

Na ebből látszik, hogy valamit anno elképzeltünk a nyelvtanulásról, nyelvtudásról és attól nagyon nehezen tudunk elszakadni. Valami miatt óriási nagy falatnak látszik nyelvet tanulni, és ezért igyekeznénk a könnyebb utat választani (kevesebb óra, könnyebb nyelv, bizonyos részeket hanyagolni a tanulásnál stb.) Hiányzik a belső motiváció, egyfajta szenvedély a nyelvtanulás iránt, hogy magáért a tanulás, az ismeretszerzés élményéért tanuljunk, meg persze a nyelvtudásért, de semmiképpen ne csak azért, hogy legyen egy papírunk a fiókban. Elfelejtjük élvezni a tanulást magát és minden egyes tudásmorzsát, amit megszerzünk.

Úgy gondolom tehát, hogy teljesen mindegy, hogyan, hol, milyen körülmények között tanulsz, ha nincs belső késztetésed és nincs egy saját terved/célod, hogy hová szeretnél eljutni, nem fog menni és maradnak a kifogások. Ha viszont elfogadod, hogy csak kis lépésekben tudsz haladni és bár messze még a cél, felismered, mi mindent tanultál már eddig, és örülni is tudsz neki, nem fog többé frusztrálni a „béna vagyok, nem haladok” érzés.